Tartsuk észben: a legjobb az, ha nincs mit szelektálnunk!

Cikksorozatunk célja, most elsősorban nem az, hogy leírjuk, mit és hová kell dobni, hanem az, hogy bemutassuk az általunk szelektíven gyűjtött hulladék új életét. Ha a kommunális kukába dobjuk ezeket a fontos és hasznos darabokat, nyersanyagot vesztünk el, ami ezáltal kikerül a körforgásból és a továbbiakban komoly környezetterhelést jelent. Szelektíven gyűjtve azonban fontos másodnyersanyagként hasznosulhatnak, ezáltal az anyag nem vész el, csupán átalakul!
Sorozatunk első elemeként a papírral foglalkozunk, amelyből a magyar háztartásokban a legtöbb hulladék keletkezik.

A papír

Természetes eredetű anyag, viszonylag gyorsan le is bomlik, tehát ebből a szempontból környezetbarátnak tekinthetjük. A gyártása viszont jelentős vízfogyasztással és szennyezéssel jár, az alapanyaghoz pedig sok fát kell kivágni. A legjobb papír az, ami marad az erdőben, faként. Amelyik fát nem vágjuk ki, abból nem kell papírt gyártani és a hulladékával vacakolni. Ez a lényege a megelőzésnek (takarékosságnak), – ami a környezetvédelem egyik legfontosabb alapelve.

1700 kg fa

417 m3 víz

717 kWh energia

181 kg mészkő

87 kg kén

60 kg klór

Ennyi minden kell 1 tonna papír előállításához. Óriási mennyiségnek tűnhet, de az adatok szerint, ma egy átlag ember Magyarországon nagyjából 91 kg, azaz közel 1 mázsa papírt használ évente! Ha végzünk egy egyszerű számítást, a lakosság egészére nézve elkeserítő adatokat kapunk. Ezért (is) érdemes felülvizsgálni szokásainkat, és amit tudunk, váltsunk ki többször használható, újrahasznosított termékekkel (pl. újraszalvéta, papírtörlő helyett konyharuha, textil kozmetikai korong, textil szalvéta)!

A papírt a legnagyobb mennyiségben a csomagolóiparban hasznosítják újra. Karton dobozok és hullámpapír készül belőle. Ezen kívül számos magyar cég foglalkozik a papír újrahasznosításával, készítenek például levélpapírt, borítékot, füzeteket, mappákat, naptárakat, toalettpapírt, sőt még karton bútor is kapható az újrahasznosított piacon!
Ha még nem készültünk fel a “papírmentes” életre, válasszunk olyan termékeket, amelyek részt vesznek a körforgásban! A használt papír másodnyersanyag formájában akár tízszer is feldolgozható. Ebben a folyamatban nem vágnak ki újabb fákat, nem szükséges hozzá a súlyos környezetterheléssel járó cellulóz előállítása és klóros fehérítés. A gyártásához fele annyi energia, tizedannyi friss víz szükséges és 2-6%-nyi szennyvízterhelést okoz.

Mi történik a tejes és gyümölcsleves dobozokkal?

Ezek a dobozok több rétegből állnak. Nagyjából 75 százalékuk papír, 20 százalékuk műanyag és 5 százalékuk fém. Miután laposra taposva (!) a papírgyűjtő szelektívbe dobtuk, és elszállították, a papírgyári technológia során a papírt kiáztatják, egy nagy “turmixgépben” pépesítik, majd egy szűrőhenger segítségével külön választják az alumíniumtól és műanyagtól. Az újrahasznosítása megoldható, de nagyon energiaigényes. Sok helyen vannak már tejautomaták, de termelőktől is van lehetőség vásárlásra, akár magunk által vitt üvegedényben is.

Tippek a papírfogyasztás korlátozására:

  1. Minden papírlapnak, akár az éremnek, két oldala van. Használjuk a hátoldalt is, a félig betelt füzetek üres lapjait kitépve, jegyzettömböt készíthetünk magunknak.
  2. Mondjunk nemet a szórólapokra! Nem véletlenül nevezzük ezeket a reklámküldeményeket szemétpostának, hiszen egyszeri olvasás után a szemétbe kerülnek. Tájékozódjunk az interneten az aktuális akciókról! A postaládánkra írjuk ki, hogy nem kérünk az efféle küldeményekből!
  3. Járjunk könyvtárba, a már olvasott könyveinket számtalan fórumon csere-berélhetjük!
  4. Kerüljük a felesleges csomagolásokat, zacskókat, dobozokat, próbáljunk más alternatívákat keresni! Az interneten és a boltok polcain már egyre több csomagolásmentes, vagy környezetbarát csomagolással ellátott termék közül választhatunk.
  5. Az eldobható dobozok és flakonok helyett – ha módunkban áll – válasszuk a környezetkímélőbb megoldást; pl. a betétes üvegeket, újratölthető mosószeres flakonokat!

A GYÖSZ Facebook oldalán sok, nemcsak papír hulladék újrahasznosításával kapcsolatos információt talál! Keressen minket, csatlakozzon hozzánk, hiszen a JÖVŐ MOST kezdődik!

Cséfai Nikolett
GYÖSZ elnök